NEGYED ÓRA ALATT FÉLMILLIÓT BUKHAT, HA BEDŐL NEKI

Hirdetés

loading…


Egy megyeszékhely gyógyszertárának dolgozója számolt be arról, hogy valaki a NAV-tól kereste őket. Egy nő volt, aki azt mondta, hogy a cég kap 2 millió forint kártérítést az elmúlt évek telefonkönyves csalásai miatt.

A Telefonkönyv Magyarország Kft. verte át korábban az embereket. A cég egy számlalevélnek tűnő papírt küldözgetett főleg kisebb cégeknek, amivel igazából az adataik megjelenítését ajánlotta egy “online telefonkönyvben”. Telefonon is zaklatták áldozataikat, évekkel vagy hónapokkal korábbi szóbeli megállapodásra hivatkozva. Perrel és jogászokkal fenyegették a kiszemelt cégeket, akik közül sokan megijedtek és inkább fizettek pár tízezer forintot.

A NAV nevében telefonáló nő azt kérte, hogy mielőtt a cég megkapná a 2 milliót, előbb fizessen be 500 ezer forintot, méghozzá 15 percen belül…

A gyógyszertárban nem dőltek be az átverésnek. Kérték, hogy a nő küldje el emailben, mégis miről van szó. A telefonálók még emailben sem vállalták magukat, egy ingyenes számlázóprogram címéről írtak a cégnek. Ebből az is kiderült, hogy semmi közük aNAV-hoz, vagyis a nő hazudott.

Nem szabad egyből fizetni.

Nem szabad egyből fizetni.

Fotó: Mészáros Annarózsa

Díjbekérőt azonban kapott a gyógyszertár, méghozzá bruttó 635 ezer forintról, amit persze nem fizettek be, hiszen nem tisztázódott, miért követelik tőlük. Egy megbízási szerződést is küldtek nekik, de ezt sem írták alá.

Hirdetés

loading...

Az email elküldése után másodszor is telefonált a nő, és azzal fenyegetőzött, hogy cégbíróság elé viszi az ügyet. Az elején még kedvezményt is felajánlott, ha esetleg nem lenne a gyógyszertár birtokában a teljes összeg.

Az idei évtől kezdve a kis összegű tartozásra először minden esetben fizetési felszólítást küld az adóhivatal, és csak ez után következhet  – amennyiben az adós az esedékes határidőig nem egyenlíti ki tartozását – a végrehajtás.

Szeptember 6-án a gyógyszertár dolgozója a történteket bejelentette a rendőrségen. A nő még ugyanazon a héten újra telefonált, és ismét a NAV munkatársának adta ki magát. Azt mondta

vártunk egy utalást.

Végül lerázták a nőt, annyit mondtak neki, hogy ne is álmodjon a pénzről, majd letették a telefont:

Azóta nem keresett, engem viszont behívtak tanúvallomást tenni, mivel Szombathelyen is feljelentették ezt a céget, és már június 9. óta zajlik a nyomozás…

A NAV lapunkat arról tájékoztatta, hogy nem telefonon vagy szóban, hanem kizárólag írott formában küld fizetési felszólítást a hátralékkal rendelkező adózók részére. Amennyiben az adózónak ügyfélkapuja is van, úgy az irat elektronikus úton érkezik az ügyfélkapus tárhelyre, amelyhez csak a regisztrált adózó férhet hozzá. Ügyfélkapus elérhetőség hiányában a fizetési felszólítást postai úton, tértivevényesen kézbesítik.

faktor

Facebook Comments

Hirdetés

loading...

Post Author: admin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.