brokkoli-eves-4323c727ca

Csokoládé ízű brokkoli, a tudomány csodája!

Hirdetés

loading…


Mivel a genetikai manipulációk világában élünk, akaratlanul is szóba kerül az ételek szerkezetének megváltoztatatásáról szóló diskurzus.

Ugyanis nem csak az élőlényeket, hanem a készételeket is újra lehet molekulárisan rendezni, és ha a tudomány még egy kicsit fejlődik, 5-10 éven belül akár bármilyen ételt képesek vagyunk átkonvertálni valami mássá.

Bármiből bármi létrehozható

A genetikában már ott tart az ember, hogy élőlényeket vagyunk képesek létrehozni, hamarosan pedig akár bonyolultabb, tulajdonságok módosításával járó kísérletek is le fognak zajlani egyes laborokban.

A genetikához bár csak egy kis szállal kapcsolódik a molekuláris átrendezés, de a segítségével képesek lehetünk előállítani olyan ételeket, melyekhez egy másik ételt használtunk fel alapanyagként.

Ennek a jelentősége főleg a szegény országokban lenne igazán jelentős, ahol mondjuk a krumpliból valami sokkal táplálóbbat lehetne előállítani például sajtot, ahogyan azt egy feltaláló lehetővé tette nemrégiben.

Elmondása szerint az általa létrehozott krumplinak valóban olyan az állaga és a kinézete is mint egy sajtnak, de sokkal táplálóbb annál.

Egyelőre azonban a teljes molekuláris átrendezés még a jövő távlatába nyúlik, leghamarabb 5-10 éven belül leszünk képesek valami teljesen mást előállítani egy adott ételből, de minden bizonnyal valósággá fog válni.

Hirdetés

loading...

Új találmány, mely megváltoztatja az ételek ízét

Most egy újabb találmánnyal gazdagodott az emberiség, mely csak Taste Buddy névre hallgat, képes arra, hogy egy brokkolinak csoki ízt kölcsönözzön.

Első hallásra talán abszurdnak és hihetetlennek hangzik, pedig tényleg lehetséges! Lényegében bármilyen ételt, ennivalót képes bármilyen más ételhez hasonló ízűvé átalakítani.

A szerkezetet Londonban kezdték el fejleszteni, és még vannak megoldandó problémák vele, de ha a fejlesztés tovább zajlik, hamarosan akár széles körben elterjedhet.

A szerkezet az elektromos jelek elvén stimulálja az ízérzékelésünk az elkészített étellel, de ennél több információt nem árultak el az egyelőre még mindig fejlesztési fázisban lévő gépről.

Óriási társadalmi haszna lehet, hiszen így magát az ételt nem változtatjuk meg, de olyan ízt kölcsönzünk neki, mely sokkal fogyaszthatóbbá teszi az adott ételt.

Példának okáért: ha a gyerek nem szereti a brokkolit, lehetőségünk lesz arra, hogy csoki ízt kölcsönözzünk neki, így a gyerekünk gond nélkül el fogja fogyasztani, és így beviszi a szervezetébe a brokkoli által nyújtott vitaminokat.

Fogyókúrázóknak is jól fog jönni, hiszen többé nem kell bűnöznünk. Elég, ha egy szelet narancsnak kölcsönzünk édesen krémes csokoládé ízt, és máris elkerültük, hogy újabb plusz kalóriákat szedjünk föl.

A prototípus előreláthatólag jövő márciusban lesz bemutatva egy expón, ahol a közönség és az emberek is megtekinthetik, tesztelhetik majd az eszközt.

avilagtitkai

Facebook Comments

Hirdetés

loading...

Post Author: admin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.