banan-fb-800x420

LEFEKVÉS ELŐTT FŐZD FEL A BANÁNT… ÉLETED LEGPIHENTETŐBB ALVÁSÁBAN LESZ RÉSZED!

Hirdetés

A szakértők azt mondják, hogy egy átlagos felnőttnek naponta 7-8 óra alvásra van szüksége minden éjszaka. Ez rendkívül fontos úgy fizikai, mint mentális egészségünk megörzése érdekében. Az alvás a méregtelenítés, a regenerálódás, a pihenés, a szépség megőrzésének legegyszerűbb, legtermészetesebb és elsősorban legfontosabb eszköze. De annak ellenére, hogy puha ágyba fekhetünk, sok esetben mégsem sikerül 7-8 órát aludnunk. Én is egyike vagyok azoknak az embereknek, akik csak forgolódnak és nehezen tudnak elaludni, az éjszaka közepén pedig gyakran megébredek. Hogy miért? Fogalmam sincs.

Már több különböző tippet és trükköt megpróbáltak, hogy gyorsan elaludjak, de egyik sem működött igazán. Az egyik leghatékonyabb megoldás nyilvánvaló, hogy az altató de ezeket érdemes mellőzni, hiszen káros mellékhatásai lehetnek, függőséget okozhatnak, szóval egyáltalán nem jó ezekhez folyamodni. De akkor mit kell tenni? Nos, lássuk, az anyatermészet mit adott nekünk erre az esetre…

banan-fb

Bemutatjuk a banán teát. A banán tea teljesen természetes, olcsó, könnyen elkészíthető és nagyon finom. A banán sok magnéziumot és káliumot tartalmaz mely jó hatással van a szervezetünkre, és biztosítja az nyugodt állapotot.

Az első és legfontosabb dolog, hogy szerezzünk be bio, teljesen vegyszermentes banánt, hiszen a héjára is szükségünk lesz.

Tegyünk oda két és fél csésze vizet forrni. Egy nagyobb banánt alaposan mossunk meg, vágjuk le a két végét, majd tegyük bele a fövő vízbe. Tíz perc múlva vegyük ki a banánt, majd a keletkezett főzetet ízesítsük egy kevés fahéjjal, és igyuk meg lefekvés előtt egy órával.

A banánt pedig héjastól együtt vágjuk karikákra, és együk meg. Mennyei íze van, és az éjszakánk is sokkal nyugodtabb lesz tőle.

Hirdetés

loading...

Az alábbiakban egy olyan receptet ajánlunk, melynek segítségével könnyedén megszabadulhatunk az álmatlanságtól, nyugtalanságtól. A banántea nagyon hatékony, hiszen számos olyan vitamint, és ásványi anyagot tartalmaz, mely jó hatással van a szervezetünkre, és biztosítja az nyugodt állapotot.

Az első és legfontosabb dolog, hogy szerezzünk be bio, teljesen vegyszermentes banánt, hiszen a héjára is szükségünk lesz.

Tegyünk oda két és fél csésze vizet forrni. Egy nagyobb banánt alaposan mossunk meg, vágjuk le a két végét, majd tegyük bele a fövő vízbe. Tíz perc múlva vegyük ki a banánt, majd a keletkezett főzetetízesítsük egy kevés fahéjjal, és igyuk meg lefekvés előtt egy órával.

A banánt pedig héjastól együtt vágjuk karikákra, és együk meg. Mennyei íze van, és az éjszakánk is sokkal nyugodtabb lesz tőle.

buzzblog.eu

 

Facebook Comments

Hirdetés

loading...

Post Author: admin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.